Varga Mihály különös dologra emlékeztette a Népszavát – ettől zavarba fognak jönni!
A frissen kinevezett jegybank elnök közösségi oldalán egy frappáns megjegyzésben világított rá arra, hogyan értelmezi az újságírói függetlenséget a Népszava.
A pályázatnak köszönhetően eddig több mint 550 településen újulhattak meg gyermekétkeztetést szolgáló konyhák és étkezőhelyiségek – mondta el a pénzügyminiszter.
Újabb 68 településen kezdődhetnek a gyermekétkeztetés feltételeit javító konyhafejlesztések összesen kétmilliárd forintos kormányzati támogatással – tájékoztatta Varga Mihály pénzügyminiszter az MTI-t.
A pénzügyminiszter kiemelte: a 2015-ben indult pályázatnak köszönhetően így eddig már több mint 550 településen mintegy 14 milliárd forintból újulhatnak meg gyermekétkeztetést szolgáló konyhák és étkezőhelyiségek. A költségvetés évről évre növekvő forrást biztosít a gyermeknevelés támogatására – mondta el Varga Mihály, kiemelve: az ingyenes és kedvezményes étkeztetésnek köszönhetően ma már minden gyerek – akár a szünidőben is – meleg ételhez juthat. Erre a célra jövőre több mint 82 milliárd forint áll majd rendelkezésre, amely 50 milliárd forintos növekedést jelent 2010-hez képest – tette hozzá.
Ezzel párhuzamosan országszerte újulnak meg vagy épülnek a gyermekétkeztetéshez szükséges konyhák, étkezők és kiszolgálóhelyiségek is. A pályázat révén az önkormányzatok kifejezetten hazai költségvetési forrásból részesülhetnek támogatásban korszerűbb, a környezetvédelmi és energetikai, valamint élelmiszerbiztonsági szempontoknak megfelelő infrastruktúra kialakításához – jelezte Varga Mihály. Emlékeztetett, az idén tavasszal közzétett felhívással akár 40 millió forintos vissza nem térítendő támogatást igényelhettek a települések. A támogatásban részesülő önkormányzatok listája a kormany.hu oldalon érhető el.
(MTI)